foximaxi
foximaxi
FELHÍVÁS!
 
ADOMÁNYOK
 
GONDOZÁSUNKBAN VANNAK
 
GONDOZÁSUNKBAN VOLTAK, DE MÁR GAZDISAK
 
FAJTAMENTÉS
 
ELVESZETT-TALÁLT ARCHÍVUM
 
KAPCSOLAT
 
A FOXTERRIER
 
A KÖLYÖK FOXI
 
FOXI A MUNKÁBAN
 
A KIÁLLÍTÁSRÓL
 
LÁTOGATÓK SZÁMA
Indulás: 2005-02-16
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
*Picúr - GAZDIS!

2011.06.23.

Picúr rossz tartási körülmények közül (kennelben megkötve!) mentett másfél éves kislány. Korábbi mentvényünk, Fincike gazdái figyeltek fel a

szomorú tekintetű kutyusra és jelentkeztek, hogy segítenének rajta.

Köszönjük Finci-Morzsi gazdiknak a gondozást, teljes rehabilitációt és Lufi gazdiknak a szállítást!

Picúr is megkapja az örökbeadáshoz szükséges összes orvosi ellátást, melyhez előre is köszönettel fogadjuk az őt támogatók segítségét.

Picúr albuma.

2011.06.23.

Picúr ivartalanítása máj. 27-én megtörtént, minden rendben volt, szépen gyógyult. Varratszedéskor megkapta második kombinált oltását. 

Fincikével és Morzsikával jól kijönnek, nagyokat játszanak, szeretik egymás.

Az ideiglenes gazdiék annyira megszerették, hogy jún. 17-én örökbefogadták. Hálásan köszönjük az orvosi költségekhez a hozzájárulást!

Kapunk majd képeket, az Albumban lesznek megtekinthetők.

2011.05.20.

Picúr ivartalanítása eltolódott, előreláthatólag 26-án kerül rá sor. Remekül van a kisasszony, jó barátok lettek Fincikével is.

2011.05.09.

Picúr már az első éjszakát nyugodtan töltötte, természetesen benn aludt az ideiglenes gazdival, aki kétóránként vitte ki. Hamar szobatiszta lett, könnyen beilleszkedett a falkába, a két házigazda kutyus szeretettel fogadta őt. Első perctől kezdve nagyon ragaszkodó, árnyékként követi Marikát.

Első orvosi vizsgálat alkalmával kapott oltást, féreghajtót, chipet. Két hét múlva megkapta a második oltását is.  Május 13-ra van előjegyezve ivartalanításra.

Második oltás óta már sétálni is jár, ügyesen megy, nem húz.

"Otthon"

Fincikével

 

 

 
FOXIK AZ FB-N



 

 
HÍREK
 
HASZNOS
 
KÉPTÁR/GALLERY
 
KÉPES BESZÁMOLÓK
 
Foxis dolgok
 
Magyar foxi tenyésztők
 
LINKEK
 
Felszerelések és tápok
 
Kutyabetegségek és állatorvosok
 
Archívum
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon