foximaxi
foximaxi
FELHÍVÁS!
 
ADOMÁNYOK
 
GONDOZÁSUNKBAN VANNAK
 
GONDOZÁSUNKBAN VOLTAK, DE MÁR GAZDISAK
 
FAJTAMENTÉS
 
ELVESZETT-TALÁLT ARCHÍVUM
 
KAPCSOLAT
 
A FOXTERRIER
 
A KÖLYÖK FOXI
 
FOXI A MUNKÁBAN
 
A KIÁLLÍTÁSRÓL
 
LÁTOGATÓK SZÁMA
Indulás: 2005-02-16
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
*Bitang

Bitang

06.23.

Időközben Bitang átesett az ivartalanításon, minden rendben zajlott, gyorsan felépült. 

Egy héttel ezelőtt azonban a bőre újra borzalmas állapotba került. A szőre ugyan továbbra is nőtt, de a szája szinte egyik napról a másikra tele lett gennyes pöttyökkel, iszonyú büdös nyálat csurgatott, enni nem tudott. A feje újból csupa gennyes ragya lett, a tappancsairól levált a bőr, szerencsére nem az eleven hús volt alatta, hanem az új, keményebb bőr, de ez is még érzékeny volt. Szipogott, szörcsögött, mindene fájt, elesett volt. Pár napig benn maradt a rendelőben, kapott infúziót, vérvételre, bőrkaparék vételre volt szükség. 
A vérteszt rendben van, a bőrkaparék vizsgáglat eredménye: 
"Pyogranulomatous dermatitis és juvenile lymphadenitis, Malassezia pachydermatis felülfertőzéssel."
Elvileg jól kezelhető az alapbetegség szteroiddal, a gomba meg fürdetéssel. Prednisolont kell 3-4 hétig szednie. 
Az eltelt pár napban lényegesen javult a közérzete. Vidám, játszik, tud enni, a talpa is rendben van. 

Bitang betegségéről leírás és képek: 
http://goo.gl/PMNJle

Ami pozitívuma a betegségnek: bizonyossá vált, hogy Bitang nagyon jól szocializált, szobatiszta, nyugodtan tud lenni boxban, ügyesen utazik buszon, szépen megy pórázon, sőt, pár órára idegen családra bízva is rendesen viselkedik, egy helyben marad, holott kisgyerek, másik kutya is jelen volt. 


05.26. 
Múlt héten készült néhány kép Bitangról, aki nemsokára ivartalanítva lesz, de addig is szeretettel várjuk az érdeklődők bemutatkozó levelét. 
Az elmúlt hetek gyógyítással teltek, az érkezéskor látható demodexe csak romlott, brutál módon nézett ki, értelmetlen lett volna fotózni. 
Atkás+gombás+bakteriális bőrfertőzése volt. A kezdeti javulás után az oltások és madártoll zabálás miatt bélgyulladás következtében lement az immunrendszere és jobban elhatalmasodott a betegség. 
Ez mostmár a gyógyult bőre és a szőr is kezd visszanőni. 
A csupa sebes, teljesen kopasz, rőtszínű bőrével inkább nem sokkoltuk az érdeklődőket. Pár hét és most már teljesen rendben lesz, kinő mindenütt a szőre. 

Jó kutya, tökéletesen beilleszkedett a falkába. Nem hangos, nem hisztis, tanulékony, imád játszani, rohangálni. Nagyobb gyerek mellé is kiváló társ. Kicsivel nagyobb lesz, mint egy átlag foxi, de nagyon formás, jó kiállású, elegáns kutya. Budapestre vagy környékére fogadható örökbe lakásba bejárással, benn alvással. Jelenleg Csepelen él. Kontakt: kutyaslany01@freemail.hu 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2014.03.24-én terven felül gondozásunkba került egy 4 hónap körüli foxi mix fiúcska. Jelenleg a Megment-Elek Farmon (
http://megmentelekfarm.blogspot.hu/) van, reméljük gazdisodásig megbecsüli magát és később sem kelt feszültséget a szépen összeszokott falkában. 

Bitangot Budapest, XVIII. ker.-Vecsés határán találták eléggé elhanyagolt állapotban, demodexes fejjel. Lakók elmondása szerint pár napja volt a környéken, szeretett volna bejutni a kapukon. 
Tinka kutyus gazdija megsajnálta, felnyalábolta, hazavitte, orvoshoz ment vele, chipet nézettek és segítséget kért, mert utazás előtt állnak és Tinka is hangot adott nemtetszésének a kis jövevényt látva. 

Féreghajtót kapott, Advocate-et a demodex miatt és antibiotikumot kell szednie.

 
FOXIK AZ FB-N



 

 
HÍREK
 
HASZNOS
 
KÉPTÁR/GALLERY
 
KÉPES BESZÁMOLÓK
 
Foxis dolgok
 
Magyar foxi tenyésztők
 
LINKEK
 
Felszerelések és tápok
 
Kutyabetegségek és állatorvosok
 
Archívum
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre